Magdival, egy kedves ismerősömmel, akivel a divat és szépség területén vagyok munkakapcsolatban – ő egyébként a Lemanni márka megalkotója – egy hullámhosszon vagyunk e tekintetben. Nemrégiben egy olyan kalandra adott lehetőséget, amelyre mindig is vágytam. A Nőszépítő programjába kéredzkedtem be, ahol változatos szolgáltatásokkal veszi kezelésbe a nőket lelkes kis csapatával együtt. Két célja is volt számomra ennek a találkozónak. Az egyik a személyes kontaktus, hiszen a kapcsolatunk eddig csak az online térre korlátozódott, a másik pedig egy személyes indíttatás: válaszokat kapni arra, hogyan tudnék 45 feletti nőként tovább teljesedni? Örömmel ment bele, hogy én legyek a következő modellje, képviselve a saját korosztályomat, alkatomat, színeimet. Már egy ideje kölcsönösen inspiráltuk egymást a nagy távolság ellenére is, így mindketten izgalommal vágtunk bele a buliba. Korábban bebizonyosodott, hogy jellemvonásainkban is hasonlítunk, és itt nem csak a szépérzék, de az empátia, az érzékenység és a szenvedélyesség is nagy jelentőséggel bír, nem csak szakmai téren, de az élet egyéb területén. Különböző szerepeinkben, és a hivatás, a siker, a szakmai kihívások, a párkapcsolat, a tudatos életmód, az egészség területén is lett közös témánk.

A tervezetthez képest lett a program váratlan fordulatot vett. Magdi az átváltoztató szolgáltatásával immáron a férfiak felé is nyit, így az utolsó pillanatban egy hirtelen ötlettől vezérelve meghívást kapott a párom is. Igen, Hölgyeim és Uraim, a férfiak is igénylik az effajta megerősítéseket. Természetesen azokról a férfiakról beszélek akik igényesek önmagukra, akik adnak a megjelenésükre, akik tesznek önmagukért.

Nagy izgalmak közepette, gyors szervezkedés, átütemezés után már indultunk is közösen a férjemmel a mi kis kalandos hétvégénkre Győrből Kiskunfélegyházára.

Mivel összekötöttük a programot egy kirándulással ezért már a megelőző napon odautaztunk és felfedeztük a környéket. Másnap nem mondanám hogy frissen, de belevetettük magunkat e pörgősnek ígérkező nap rejtelmeibe. Elkezdtük a munkát a a Lemanni Divat és Szépség Stúdió szépség részlegén. Először személyre szabott tanácsadásban volt részem, melynek során Magdi – aki kozmetikus és stílustanácsadó is egy személyben – segített megtalálni a típusomnak megfelelő színeket, valamint stílustanácsokkal is ellátott, amíg a férjem tett egy rövid városnéző körutat. Kapásból egyetértettünk Magdival abban, ne sertepertéljen körülöttünk amíg mi dolgozunk, eljön az idő majd amikor ő is központban lesz. Kétségtelen, hogy unta volna magát, bár becsületére legyen mondva egy nőcis bevásárló körúton a legjobb férjnek bizonyul. Maga a megtestesült nyugalom, vár, kedvesen véleményez, türelmesen végignézi a rögtönzött divatbemutatómat a próbafülkékben.

Amíg én átmentem a fodrászszalonba addig a a férjemet vették kezelésbe. Természetesen most csak a színtanácsadásra gondolok, de a magabiztosságának azért ez is jót tett. Folyamatosan az előnyeinket hangsúlyozta Magdi, rengeteg ötletet és tanácsot kaptunk. Miután kész lett a frizurám (Tündi csodálattal nyugtázta a színeimet és „magán kívül” volt amikor azt mondtam szabad kezet kap a végeredményt illetően) szintén sok hasznos hasznos tanáccsal, hajápolási technikák csínjával-bínjával a birtokomban térhettem vissza a stúdióba, ahol már vártak a gondosan előkészített kollekciók ruhadarabjai. Sorra próbálhattam őket és felvonulhattam a közönségem előtt aki a színtanácsadó székben ülő férjemet és a profi szakembert jelentette. Amíg Magdi gyönyörűen, de a természetességet szem előtt tartva kisminkelt, arcápolási és sminkelési tanácsokat is adott, hogy minden nap kihozhassam magamból a legjobbat. Ez idő alatt a férjem egy spontán feladatot kapott tőle és előre leszögezem nagyon jól teljesített Magdi legnagyobb ámulatára. Én mindig is tudtam, hogy gyorsan tanul. Mivel a sietség miatt nem hoztunk elég ruhadarabot számára a fotózáshoz – és a stúdióban csak női ruhák sorakoztak – elküldtem bevásárolni, hogy a frissen szerzett tudását már kamatoztathassa is. Remek szetteket vásárolt a tavasz és a tél színeivel.

Szerencsére elérkeztünk az 1 órás ebédszünethez, ekkorra már fizikai rosszullét kerülgetett az éhségtől és a sok ingertől, pedig a több órás fotózás – vagyis a java – még hátra volt. Nem is értem, hogy bírják akiknek ez a munkájuk, akármelyik oldalon is álljanak. Itt nem csak a művészi vonal a fontos de az állóképesség és a stressztűrő képesség is nélkülözhetetlen.